Pest megyei cégek, akikre szükséged lehet

Pest megye körülölel i Budapestet, így ténylegesen megkerülhetetlen tényező, ha a főváros felé vesszük utunkat. Az ország legnépesebb megyéjében azonban szükségünk lehet pár fontos elérhetőségre, ha problémánk adódna. Az alábbiakban összegyűjtöttük pár Pest megyei céget, akikre szükségünk lehet, ha arra felé sodorna az élet.

Pest megyei kormányhivatal

Amennyiben hivatalos ügyben lenne segítségre szükségünk, akkor elsősorban a Kormányhivatal lehet segítségünkre. A Pest megyei Kormányhivatal esetében érdekesség, hogy a székhelye Budapesten található, amely azonban külön közigazgatási egység. Amennyiben személyesen intéznénk ügyeinket, akkor azt a Városháza utca 7. alatt tehetjük meg.

Itt számos főosztállyal találkozhatunk, ahol ügyes-bajos dolgainkat intézhetjük, amennyiben az Pest megye területére korlátozódik, mint például a:

  • Közlekedésfelügyeleti Főosztály
  • Földhivatali Főosztály
  • Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály
  • Fogyasztóvédelmi Főosztály

Pest megyei járási hivatalok

Természetesen hely szinten is intézhetjük dolgainkat a nagyobb teleülések járási hivatalaiban. Ezek esetében az intézhető ügyekről mindenképp érdemes előre tájékozódni. Amennyiben járási hivatalban szeretnénk ügyet intézni, azt az alábbiakban tehetjük meg:

  • Aszódi járás
  • Budakeszi járás
  • Ceglédi járás
  • Dabasi járás
  • Dunakeszi járás
  • Érdi járás
  • Gödöllői járás
  • Gyáli járás
  • Monori járás
  • Nagykátai járás
  • Nagykőrösi járás
  • Pilisvörösvári járás
  • Ráckevei járás
  • Szentendrei járás
  • Szigetszentmiklósi járás
  • Szobi járás
  • Váci járás
  • Vecsési járás

Vám- és adóügyintézés Pest megyében

A vám és adóügyek terén szintén területileg érdemes tájékozódnunk, hiszen számos pest megyei településen is találkozhatunk Adó- és Vámhivatali kirendeltséggel. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az egyes kirendeltségeken nem feltétlenül intézhetünk minden típusú ügyet, hiszen van ahol csak adóügyekben, míg másutt csak vámügyekben lehetnek szolgálatunkra.

Autómentés Pest megyében

Pest megye igen nagy és sűrűn lakott terület, ahol állandó a nagy átmenő forgalom. Ebből eredően amennyiben mi magunk is erre járunk érdemes felkészülnünk arra, hogy esetleg elakadunk, vagy ne adj isten részesei leszünk egy balesetnek.

Ilyenkor mindenképp jól jöhet egy megbízható autómentő Pest megyében is. A Kárász Trans például éppen ebbe a kategóriába tartozik, hiszen egész Pest megye területén is vállalják a segítségnyújtást, ráadásul 0-24 órában, az alábbi szolgáltatások mindegyike esetén:

  • darus autómentés
  • autómentés mélygarázsból
  • nemzetközi autómentés
  • bikázás
  • teremgarázs mentés
  • baleseti autómentés
  • autószállítás
  • kerékcsere
  • hideg indítás
  • motormentés
  • gépszállítás 2 t-ig.

Amennyiben tehát megbízható, tapasztalt autómentőt keresünk, akkor a +36 30/9000 908-as telefonszámot érdemes hívnunk!

Mentőszolgálat Pest megyében

Amennyiben a magunk, vagy valaki más egészsége úgy kívánja, akkor mindenképp érdemes a pest megyei mentők segítségét kérnünk. E téren a jól ismert 112-es hívószám lehet segítségünkre.

Sokan nem tudják, de a mentők nem csak életmentés terén lehet segítségünkre, hanem oktatás, mentőszállítás, vagy rendezvények egészségügyi biztosításában is.

Összegezve: Pest megyei tartózkodásunk során a fenti cégek és hivatalok elérhetősége mindenképpen jól jöhet tehát, ha gördülékenyen szeretnénk ügyeinket intézni, vagy a felmerülő problémákat megoldani.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*